A Győri Szolgáltatási SZC Krúdy Gyula Gimnáziuma, Két Tanítási Nyelvű középiskolája, Turisztikai és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája 2019. január 25-én 14. alkalommal rendezi meg a „Fizika Napját”, melyre ezúton tisztelettel meghívjuk Önöket.
A nap témája: MérÉs. Látogatóink játékos kísérletekben tehetik próbára fizikai és szellemi erejüket, érzékszerveiket, alkothatnak és gondolkodhatnak.
Rendezvényünk:
Negyvennél több párhuzamosan működő helyszínen diákjaink mutatják be, magyarázzák a kísérleteket, jelenségeket, érdekes problémákat a látogatók interaktív közreműködésével.
Ízelítő a bemutatásra kerülő kísérletekből, problémákból:
Ízelítő a bemutatásra kerülő előadásokból:
Rendezvényünk célja, hogy közelebb hozzuk a diákokhoz a természettudományos tantárgyakat. Szeretnénk a figyelmet ráirányítani arra a sok érdekes, meglepő információra, jelenségre, melyeket e tantárgyak rejtenek.
Az események folyamatosan nyomon követhetők az iskola honlapján elérhető Krúdy TV-n keresztül is.
Egyéni látogatások mellett lehetőséget adunk iskolai csoportok előzetes bejelentkezésére is.
Diákcsoportokat 2019. január 25-án 9:00 – 16:00 óra között félóránkénti kezdésekkel fogadunk. Kérjük adják meg az iskola nevét, a csoport létszámát, évfolyamát, a kísérőtanár kapcsolattartási telefonszámát. Az utolsó jelentkező csoportot 15:30 órára tudjuk bejegyezni.
A jelentkezéseket a következő telefonszámon fogadja titkárságunk: 96/510-672
A látogatás mindenki számára ingyenes.